Verona gyönyörű olasz város, amely számos okból vonzza a látogatókat. Egy sokoldalú, nagyon is emberi léptékű úticél, amely rengeteg élményt kínál.
Amiért érdemes felkeresni Veronát:
Történelmi látnivalók
Kultúra
Látvány, városkép
Gasztronómia
Romantikus
Caorléból egy egynapos veronai kirándulás során is már volt lehetőségünk megismerni a város legtöbb nevezetességeit, élvezni a helyi kultúrát és gasztronómiát.
Egy előző éjszakai kutakodás során sikerült feltérképezni Verona parkolási lehetőségeit. Van bőven, mindenki választhat az igényei szerint. Mélygarász, felszíni, örzött, fizetős, ingyenes. Nagyon ideálisnak tűnt az óváros és a Ponte Pietra (régi-régi kőhíd) közelében egy ingyenes parkolót megcélozni, amikor a városba értünk. Szerencsénk volt, pár üres hely közül válogathattunk. A parkoló kevésbé gondozott, itt-ott mély kátyukkal tarkított. De odafigyeléssel ez nem okozhat nagyobb gondot.
Szerettük volna egyben látni a várost, mi is vár ránk ezen a sokat ígérő napon, így először a sikló felé vettük az utunkat. Főleg, hogy ennek az alsó megállója a parkolóhelytől 2-3 perc sétára volt található. A kilátás az út során is már pazar volt, fent pedig egy mini panorámasétát tettünk a Castel San Pietro tövében.
Nem gondolom, hogy Verona bejárására van egy ideális sorrend, de ezek azok a helyek, amit leginkább érdemes felkeresni, megtenni:
Veronai Aréna
Ez az ókori amfiteátrum lenyűgöző római látványosság. (Ha belülről is szeretnéd bejárni, szánj rá kb. 1 órát.)
Piazza Bra
Az Aréna a Piazza Bra téren található, szegélyezve számos kávézóval, étteremmel, csodás épületekkel, szökőkúttal, parkkal, régi városkapuval. Egy központi hely Verona városban, ahol a történelmi látnivalók, a kulturális események és a nyüzsgő városi élet találkozik.
Piazza delle Erbe
Verona egyik legszebb és legrégebbi tere, színes épületekkel és nyüzsgő piaccal. A tér fölé emelkedik a város legmagasabb, panorámás kilátást nyújtó középkori tornya, amelyet a Lamberti család épített 1172-ben.
Piazza dei Signori
A Piazza delle Erbe közelében található. Itt található Dante Alighieri szobra és természetesen gyönyörű középkori épületek.
Júlia háza (Casa di Giulietta)
William Shakespeare híres tragédiájának, a Rómeó és Júliának az ihletője az épület. Érdemes felkeresni, de tudni kell, hogy a híres erkély csak a „közelmúltban” 1930-ban lett az épülethez építve. A 13. századi épület, valóban a Capulet, azaz a Del Cappello család otthona volt. Nem ismert annyira, mint Júlia háza, de a Montague, azaz a Montecchi család Rómeójának is kell egy ház. A Via Archa Scaligiere 2. szám boltíves kapujú épület, de csak kívülről lehet megnézni, az épület magántulajdon.
Castelvecchio
Fontos középkori, reneszánsz és modern művészeti gyűjteményeknek ad otthont. 29 kiállítóterem festményekkel, szobrokkal, műtárgyakkal, fegyverekkel.
Cattedrale di Santa Maria Matricolare
Csíkozott, román stílusú katedrális, fényűző, freskókkal díszített belső térrel és Tiziano műveivel. A mai székesegyház területén a római időkben villák voltak magán fürdőhelyekkel, és valószínűleg kis templomok is voltak istentiszteletre. A jelenleg a Santa Elena templom által elfoglalt területen épült az első ókeresztény bazilika. San Zeno, Verona püspöke szentelte fel 362 és 380 között.
Séta az Adige folyó mentén
A kanyargó folyót számtalan híd szeli át, melyek közül a legjelentősebb a a Ponte Pietra. Verona legrégebbi hídja. Az első építmény, amelyet a rómaiak felépítettek, amikor megérkeztek Veronába a Kr.e. I. században. Anyagok különböző kombinációja jellemzi: az eredeti fehér kő és az árvizek és a háború által elszenvedett károkat felváltó téglák. Viszont mindvégig megőrizte a római hidak jellegzetes szamárformáját.
Belépőjegyek tekintetében 4-5 euro körül vannak az árak. Jellemzően gyerekek/diákok ingyenesen tekinthetik meg a nevezetességeket.
Gasztronómia
A napot egy kellemes étkezéssel érdemes zárni egy veronai étteremben. A helyi specialitás a risotto all’Amarone és a pastisada de caval.
A risotto all’Amarone egy különleges és ízletes olasz étel, amelyet a Veneto régióban, különösen Verona környékén készítenek. Az étel fő jellemzője, hogy Amarone della Valpolicella bort használnak hozzá, amely egy gazdag és testes vörösbor, ezzel különleges ízt adva a rizottónak.
A pastisada de caval egy hagyományos veronai fogás. Ez az étel egy gazdag, lassan főzött lóhúsból készült pörkölt, amelyet különleges módon készítenek el. A lóhúst több órán, akár egy egész éjszakán át pácolják vörösborban és fűszerekben az elkészítés előtt. Hagyományosan polentával vagy friss, ropogós kenyérrel tálalják, hogy a gazdag, szaftos mártást jól fel lehessen tunkolni. Az étel a város kulturális örökségének része.
A város szűk utcái, történelmi épületei és hangulatos terei romantikus légkört árasztottak, Verona történelmi központja az UNESCO Világörökség része. Ha igazi olasz élményre vágysz, ahol a múlt és a jelen harmonikusan találkozik, akkor Verona a tökéletes választás.
Comentários